Az Árpádok országa

BEVEZETÉS

Harminchét esztendővel ezelőtt jelent meg az első munkám 64 oldalnyi terjedelemben. A szerény kivitelű, A/4-es alakzatú füzet tagadhatatlanul nagy örömet okozott, hiszen azt igazolta, hogy az egyetemen jól felkészültem, és képes vagyok önálló munkára. Valójában az egyetemi diplomamunkám egyik fejezetét fogadták el közlésre.(1) „Sikeremhez” erősen hozzájárult nagyszerű tanáromnak és mesteremnek, László Gyula professzor úrnak az ajánlása és támogatása. Úgy vélem, egyetemi éveimben, majd gyakornok koromban is, szorgalmas és törekvő voltam s ezt nemcsak tanulmányi érdemjegyeim jelezték, hanem az évfolyam-sorrend is, amelynek első három helyezettje között találhattam magamat. Némi tanulságul szolgálhat tehát, ha leírom a neveket: Szabó Miklós, jelenleg akadémikus(2) (a 88 esztendős korában elhunyt László Gyulát soha nem választották meg!), a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem volt rektora, Kovács Tibor, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és jómagam. Jóllehet nem a mostani felsorolás volt a sorrend, mire vittem én? 1995 decemberében az akadémiai OTKA(3) Magyar Őstörténeti Bizottsága egy őstörténeti monográfia elkészítésére benyújtott pályázatomat a következő „értékeléssel” utasította el:

„Maga a téma - a magyarság eredetének és őstörténetének vizsgálata - aktuális, és nyilvánvalóan minden komoly szakértelemmel bíró szerzőtől várhatók új eredmények, az eddigi adatok újfajta megközelítése. A pályázó azonban - eddigi dolgozataiból ítélve - nem von be új forrásanyagot vizsgálatába, nem komoly szakértelemmel rostálja meg az eddigi forrásokat, hanem a középkori eredetű hun-magyar és avar-magyar rokonság avítt elgondolását igyekszik beleerőszakolni a magyar őstörténetbe. A dilettáns „kutatók” kedvenc és harcias vesszőparipáját is meglovagolja, s azt bizonygatja, hogy a magyar nyelv finnugor rokonságát aktuális politikai célzattal terjesztették el az agyafúrt osztrák és orosz tudománypolitikusok, természetesen magyarellenes célzattal, hogy megfosszanak bennünket dicső hun származástudatunktól.”

„Bakay Kornél célja nemes, egy ilyen könyv megírása feltétlenül szükséges, és meg is valósítható. Az egyetlen baj, hogy számomra és az ország szakmai közössége számára teljességgel érthetetlen módon, de kétségtelenül, Bakay Kornél körülbelül 4-5 évvel ezelőtt megváltoztatta tudományos felfogását, egészen pontosan felhagyott a tudományos normák követésével. Egészen röviden, a sumér-magyar nyelv- és talán etnikai rokonság híve lett, ami még hagyján [sic!].(4) De legutóbbi munkáiban dühödt támadásokat intéz a klasszikus és mai magyar tudományosság minden eredménye ellen, nála nemcsak a magyarok és sumerek, hanem irániak, szittyák, hunok és mindenféle más nációk, talán már az etruszkok is [sic!] rokonok. Bakay tervezete elvontan mindenben megfelel a tudományos követelményeknek, egyetlen kivétellel. Az pedig az, hogy e tervezett munkában immáron tudományos formaságok és keretek között óhajt feldolgozni egy olyan témát, amely feltétlenül támogatandó lenne, ha nem tudnánk vagy legalább is én nem tudnám, hogy fel óhajtja rúgni a magyar nyelvtudomány, történettudomány, régészet minden eddig elért, de kétségtelenül még nem végleges, eredményét. Lényeges észrevételként közlöm tehát a Szakkollégiummal, hogy véleményem szerint ilyen csacskaságokra még akkor sem adható pénz, ha cél önmagában nemes, a könyv szükséges, és a pályázó hajdanában érdemes kutató volt.”

„A Kik vagyunk? Honnan jöttünk? című munkájában annyi csacskaságot összeírt, amely miatt nem bízhatok abban, hogy tárgyilagosan tudna ítélni. Pályázatának szövegében pedig kétségtelenné teszi, hogy továbbra is a sumér-magyar hívők [sic!] táborába tartozik.”(5)

„Korábban írt alapos munkáinak tudományos elveit láthatóan teljesen feladta, újabb tevékenysége a szélsőséges politikai publicisztika műfajába tartozik.” Mindezt leírta néhai Engel Pál.

Egy másik pályázatomra, amely Kőszeg középkori történetének a feldolgozásához igyekezett anyagi támogatást szerezni, a hatalmi gőgjéről elhíresült Engel Pál a következőket írta:

„A pályázó személye elvben a legalkalmasabb volna a vállalt feladat teljesítésére, hiszen régész, történész és egyben a városi múzeum igazgatója. A gyakorlatban azonban komoly fenntartásaim vannak iránta. Régészi működését nincs módomban megítélni, de történészi tevékenységéről nem tudtam kedvező képet alkotni. Kőszeg várainak történetéről szóló tanulmányát(6) annyira rossznak találtam, hogy ennek egy vitacikkben(7)hangot is adtam, noha helytörténeti kérdésekben különben ritkán fogok tollat (hogyan is tehetné egy ilyen kiemelten nagy tudós?)(8) Azóta egyéb olyan írásai is megjelentek, amelyek, noha Kőszeggel nem kapcsolatosak, tovább mélyítették kedvezőtlen benyomásomat Bakay történeti attitűdjeiről. Elsősorban a „Hogyan lettünk finnugorok?” című, néhol döbbenetes dolgozatára gondolok, amelyet a jelen pályázat szerint tíz legfontosabb munkája közé sorol. Ugyanígy veszi számba egy, a Hunniában megjelent írását is. Ezt ugyan nem volt módom olvasni, de szilárd meggyőződésem, hogy olyannak, aki igényt tart a „történész” minősítésre, jobban meg kell válogatnia azokat a fórumokat, ahol publikál. A legfontosabb azonban, hogy említett, ide vágó tanulmányából ítélve nem lesz képes Kőszeg történetét úgy megírni, ahogyan azt kellene. Pályázatát ezért nem támogatom.”(9)

Hogyan juthattam el idáig? Mivel „érdemeltem ki” a fenti értékelést? Miért idézgetik folyton azokat a tanulmányaimat(10) és könyveimet(11), amelyek tulajdonképpen elsősorban anyagközlő feldolgozások, szerény, javarészt másoktól átvett történeti értékeléssel, és miért váltam azon nyomban tudománytalan szamárságok kiötlőjévé, amikor három évtizedes szakadatlan tanulás és anyaggyűjtés után őstörténetünket más szemszögből kívántam bemutatni? Nehéz és súlyos kérdés. De megválaszolható. Aki érvényesülni akar, aki elismerést óhajt kapni, aki igényt tart arra, hogy kitüntetései és hivatalos címei legyenek, annak bele kell illeszkednie a hivatalos élet közegébe, annak el kell fogadnia az „előírt normákat”, annak szakadatlan ápolnia kell a kapcsolatait, annak csak „elfogadott nézetei” lehetnek. Ahogyan Király Péter írja a Magyar Nyelv 2000. évi első számában: „A tudomány fellegvárában ülőknek az az érdeke, hogy „igazságaik” változatlanok maradjanak.” Aki megkísérli fellebbenteni a sötét és nehéz függönyt a magyarság titkos és titkolt történetéről, annak számolnia kell a kiközösítéssel.

A magyarok titkos története kifejezés felidézi a „Mongolok titkos történetét”,(12) de ahhoz valójában nincs köze, hiszen ez a cím nem a mongoloktól hanem a kíniaktól, tehát idegenektől ered.(13) A titkos történet (die Geheime Geschichte, the Secret History) egyrészről sejtelmes bizonytalanságot sugall, a titkolt viszont magában foglalja a nyíltan, szabadon el nem mondhatót is.

A könyv alcíme ezt kívánja kifejezni.

Nem az a célunk, hogy „megoldjuk” a magyar őstörténet és az Árpád-kor ágas-bogas kérdéseit, hanem az, hogy ráirányítsuk a figyelmet arra, hogy a feltevések: feltevések akkor is, ha akadémikusok vetik papírra és akkor is, ha tengernyi irodalmi idézet ékesíti őket. „Nem a tanulás s tudományok mennyisége teszi az embert okossá, hanem azok megemésztése és jó elrendeltetése”.(14) Valójában másra, mint feltevések felsorakoztatására nem is vagyunk képesek és vajon nem az volna-é a helyes, a tisztességes, a követendő, ha minden fajta irányzat egyenlő esélyt kapna akár nemzeti-konzervatív, akár liberális kozmopolita?

„A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát s így jobbnak, mint másokat. Ó magasb értelműnek képzeli magát, mert minden régi szokáson, bevett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, atheista lehet s chamaeleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz.”(15)

Az ellenem felhozott vádakból annyi kétségtelenül igaz, hogy én pártos vagyok a magyarság iránt és ezt tudatosan vállalom. „Kit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének: nem derék ember!” - írta Széchenyi István.”(16) S valójában itt kezdődött a baj.

1992 koranyarán sorozatot indítottunk az egyik új (helyesebben: feltámasztott régi) ifjúsági lapban,(17) majd a sorozat anyagát egy vidéki kiadó kötetben is megjelentette.(18) Ezt megelőzően látott napvilágot a „Hogyan lettünk finnugorok?” c. tanulmányom.” 1994-ben két szakkönyv(9) egészítette ki a sort, s talán jól jellemzi a jelenlegi helyzetet az, hogy az ingyenes recenziós példányokat a szerkesztőségek, nem fogadták el, hanem ismertetés nélkül visszaküldték! Tehát a tudományos vita helyett, az elhallgatást, a megsemmisítő tudomásul-nem-vételt választották. Nem volna különösebb jelentősége a fentieknek, ha egyedi, kivételes esetről volna szó. De nem így van. Ez a kötet azért is készült, mert szeretné fellebbenteni a fátylat néhány elhallgatott vagy egyenesen meghamisított tényről, jelenségről vagy személyről. Rendkívüli jelentősége volt tehát annak, hogy ez a kötet a magyar keresztény királyság ezredéves ünnepén jelenhetett meg először, a Magyar Millennium kormánybiztosának támogatásával(23). Tudódjék már ki egyszer, miért volt például Fettich Nándor akadémikus, egyetemi magántanár „nácifasisztaként” megalázva, majd később szaktársai által kicsúfolva és lehetetlenné téve, többnyire törpelelkű középszerűek által, holott „a középszerű az ocsmánnyal rokon”(25) Ellenőrizhető módon tapasztalhassa meg az olvasó, ki kicsoda és milyen súlyú ítéletei vannak a magas rangú tudósoknak. Miért és milyen alapon érzik magukat egyesek feljogosítva arra, hogy ítélkezzenek, és más kutatók nézeteit eleve tudománytalannak vagy „jogalap” nélkülieknek bélyegezzenek?

Természetesen a kiindulópont csakis az lehet: tudomány-e a história s ha igen, milyen eszközök állnak a kutatók rendelkezésére? Igaz-e az az állítás, hogy a történetkutatásban is a jelenkori sokkal magasabbrendű, sokkal értékesebb a régebbinél, amiként például a reáliáknál tapasztalható. Elavult, „avítt”-e egy kétszáz esztendős mű avagy idejét múlta-e a múlt század sok történeti munkája? Mi teszi értékessé a történeti műveket? A szerzőik tudományos rangja, beosztása, ismertsége, idézettsége, a felhasznált irodalom számszerű nagysága?(26) Vajon azoknak a munkái jelenhetnek meg inkább, akik tehetségesebbek, vagy akik szorgalmasabbak, vagy akik közelebb vannak a tűzhöz? Ki a szakember és ki az amatőr? Ki a komoly tudós és ki a dilettáns?(27) Mi adhat állításainknak, feltevéseinknek hitelt? E bonyolult és valóban nehéz kérdésekre különböző módokon és különbözőképpen lehet válaszolni, számomra azonban az tűnik a legtisztességesebbnek, ha erőm és képességeim alapján, bemutatok egy-egy fejezetet a magyar történetírás nagy könyvéből s így mindenki számára világossá válhat, ki mit állít és állításait, feltevéseit mire alapozza. Ez a kérdéskör ugyan nem tartozik közvetlenül az Árpádok országának a témaköréhez, ám mégis alapvető számunkra s aligha kezdhetném mással ezt a könyvet.

1. Bakay Kornél, Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. Dunántúli Dolgozatok 1. A pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai. Pécs 1965.
2. Hanczár János, Világhírű magyar régészet. In: Napi Magyarország. 1998. július 22. I0. o. Szabó Miklós állást foglalt a Vörös Győző-féle egyiptomi felfedezésekről, természetesen elítélve Vőröst.
3. Országos Tudományos Kutatási Alap.
4. A sumérkodás vádjára lásd: Bekay Kornél, Turánizmus, tinnugrizmus. Turán. Új folyam I (1998) 5. szám, 6-l0.
5. Ezt a képtelen és hamis vádaskodást Rédei Károly is képviseli: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Magyar Őstörténeti Könyvtár 11. Sorozatszerkesztő: Zimonyi István. Budapest, Balassi Kiadó. 1998, 106-107. Rédei Károly könyve megdöbbentően rossz mű, mégis nagyon jó, hogy megjelent, mert minden tárgyilagos olvasó megtapasztalhatja, mekkora és milyen tudománya van a finnugristáknak.
6. Bakay Kornél, Árpád-kori vár, lakótorony és védmű Kőszegen. Savaria. A Vas megyei Múzeumok Értesítője 19/2 (1990/91) 46-79.
7. Engel Pál, Kőszeg középkori várai. Hozzászólás egy vitához. Vasi Szemle 45 (1991) 602-606. Előzménye a cikknek: Dénes József „szakszerű bírálata”: Megjegyzések Kőszeg és környéke Árpád-kori várairól. Vasi Szemle 45 (1991) 461-464., majd erre a válaszom: Bakay Kornél, Asinus ad lyram. Válasz. Vasi Szemle 45 (1991) 465-467.
8. Csapodi Csaba, Thuróczi, Chronicle-ról. Magyar Tudomány 37 ( 1992) 246.: „Engel Pál a művelődéstörténet területén meglepő tájékozatlanságot árul el. Szinte azt a benyomást kelti, hogy Magyarországnak kőkorszak~ társadalma volt.” Hasonlókat mondhatunk egyik könyvéről is: Engel Pál, Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Magyarok Európában I. Háttér Kiadó 1990. Engelre és társaira nem egyszer ráillene: Jediji boka bak! Vö. Vámbéry Ármin, Mutatvány az eredeti török szólásmódokból. Magyar Nyelvészet 6 (1861) 379. - Dr. Adorján Imre miskolci főorvos 1996. május 10-én kelt, Engel Pálnak címzett leveléből idézek: (A Beilleszkedés Európába c. könyvéről van szó) „... süt belőle a magyar-ellenesség, a magyarság lekicsinylése a történelmi múltján keresztül, az idegenek ajnározása, a magyar öntudat és büszkeség megrontása, a sérült nemzettudat előidézése!”, „...a könyv valamilyen presszióra készült munka, amely nem a valóságot tartalmazza.” Dr. Adorján Imre még a művelődési miniszterhez is panasszal fordult.
9.OTKA T 19538. sz. pályázat bírálata, KO 6211/96. A zsűri és az opponensek együttes véleménye szerint a kért téma OTKA támogatást nem kaphat.- Éry Kinga, a zsüri elnöke- A két opponens nem írta alá a nevét - A középkori Kőszeg c. szakkönyv pályázatot is elutasították: OTKA T 9014/KO 8079/96. Itt az egyik bíráló ugyancsak Engel Pál volt, aki a szombathelyi Dénes József számára jelentős összegű OTKA- pénzt biztosíttatott, tudományos múlt és teljesítmény nélkül. Engel és Dénes történetkutatói tevékenysége körülbelül azonos jelentőségő, noha a felkészültségük között óriási a különbség. A Kőszeg-könyv megírására a szerző képes volt. 1996-ban elkészült és napvilágot látott a Castrum Kwszug c. munka, 2001-ben pedig megjelent A középkori Kőszeg c. monográfia.
10. Bakay Kornél, Grüberfelder aus den 10-11. Jahrhunderten in der Umgebung von Székesfehérvár und die Frage der fürstlichen Residenz. Archäologische Studien zu der Frage der ungarischen Staatsgründung II. Alba Regia 6-7 ( 1965-66) 57-84., 8-9 (1968) 57-83. - Archdologische Studien zur Frage der ungarischen Staatsgründung. Acta Archaeologica 19 ( 1967) 105-173.
11. Bakay Kornél. A magyar államalapítás. Budapest 1978. Magyar História sorozat. Gondolat Kiadó. Második kiadás 1981 - Honfoglalás- és államalapításkori temetők az Ipoly mentén. Studia Comitatensia 6 (1978). - Bakay Kornél, Scythian Rattles in the Carpathian Basin and their Eastem Connections. Amsterdam, Hakkert Verlag- Budapest, Akadémiai Kiadó 1971.
12. A mongolok titkos története. Közreadja Ligeti Lajos. Budapest, Gondolat Kiadó 1962
13. Uott 209.-Ez a cím-tudomásom szerint-először Grandpierre K. Endre, Királygyilkosságok. Hogyan haltak meg a magyar királyok? c. könyvének főcímeként jelent meg a Titokfejtő Könyvkiadónál 1991-ben. Lükó Gábornál is szerepel: Hunnia 20 (1991) 46-49. Lükő Gábor ezt írja: „Titok ez is, mindmáig titok. Mint a mongoloké volt Mert hiába írták meg a tudós kínaiak, amit tudni véltek, a tatárkoponyákba és szívekbe bele nem láthattak. Márpedig az igazi történelem ott megy végbe a csontok üregében.”
14. Gróf Széchenyi István politikai iskolája saját műveiből összeállítva. Kiadja Heckenast G. I. Pest 1863, 10.
15. Uott 62.
16. Gr. Széchenyi István, Napló. Budapest 1978. Gondolat Kiadó.
17. Magyar Cserkész 31 (1992) 6. szám. - „Kik vagyunk? Honnan jöttünk?” címmel 27 részletben 31 hónapon át jelent meg a sorozat, az utolsó 34 (1995) 2. számban. Itt említem meg, hogy ez után jelent meg Kiszely István, „Honnan jöttünk?” c. könyve. Hatodik Síp Alapítvány kiadása.
18. Bakay Kornél, Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely, Tikett Nyomda. 1994.
19. Bakay Komél, Hogyan lettünk finnugorok? Hunnia 44 (1993) 5-14., 45 (1993) 4-16.
20. Szász Béla, A húnok története. Attila nagykirály. A jegyzeteket és az irodalom-, valamint a forrás jegyzéket átdolgozta: Bakay Komél. In: uő. A húnokról - magyar szemmel. Budapest, Szabad Tér Kiadó 1994, VII-XI. - Sacra Corona Hungariae. Edited by Komél Bakay. Kőszeg, Városi Múzeum 1994.
21. A Magyar Tudomány Szerkesztősége, Budapest, Nádor u. 7. és a Századok Szerkesztősége, Budapest, Úri u. 51/53.
22. Egyetlen kivétel akadt, Makkay János, Attila kardja, Árpád kardja. Irániak, szarmaták, alánok, jászok. Szeged, Csongrád megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995, 9. ,....nagyon szerencsésnek tartjuk, hogy ...a Szabad Tér kiadó vállalkozott Szász Béla érdemtelenül elfeledett nagy munkájának a megjelentetésére, Bakay Kornélnak a forrásokra és kútfőkre vonatkozó 90 oldalas bibliográfiájával együtt.”
23. E helyütt is szeretnék hálás köszönetet mondani dr. Nemeskürty István kormánybiztos úrnak.
24. 15 évvel ezelőtt még nem mertem megírni mindent. Vö. Bakay Kornél, Fettich Nándor emlékére. Életünk 18 (1981) 55-62. - vö. Farkas Adrienne, Bakay Kornél, őstörténetkutató. Magyar Demokrata 3 (1999) 24. szám 44-47
25. Széchenyi István, Hitel. In: Gr. Széchenyi István politikai iskolája. I. Pest 1863, 98.
26. Bakay Kornél, A tudomány és minősítése. In: Emlékkönyv Pap Gábor 60. születésnapjára. Budapest, 1999. - Uő Kapu 1999/9. 22-23. - A hebehurgya ítélkezés két legújabb példája: Fodor István, A magyar művelődés korai szakaszai, In: Magyar művelődéstörténet. Szerkesztette: Kósa László. Budapest, Osiris. 2000, 23.: „Az ősmagyar műveltség szkíta vagy szkítajellegű elemei azonban semmiképpen sem értelmezhetők úgy, mintha ezek alátámasztanák a magyarság szkíta rokonságának vagy származásának tudománytalan elméletét.” - Uő Az uráli népek őshazája és őstörténete. In: Nyelvrokonaink. Szerkesztette: Nanovszky György. Budapest, Teleki L. Alapítvány. 2000, 22.
27. Dilettáns: műkedvelő, műszerető, műbarát. Nem szakember, avatatlan, kontár. Tolnai Vilmos, Magyarító szótár. Budapest 1900, 89.

Forrás: Valós történelem